2013.05.19.
21:50

Írta: Realista Vasutas

Kerékpárszállítás: nem lehet elég jó?

Megjelent a Kerékagy című társblogunkon egy írás, Biciklis káoszt okozhatnak az új MÁV-kocsik címmel, de http://kerekagy.blog.hu/2013/05/17/mar_nem_lopjak_el_a_biciklit_a_balatoni_vonaton link alatt. Ez a kettősség jól reprezentálja a kerékpáros társadalom megítélését, ahogy a vasutastársadalomét is.

Az írás a MÁV-START múlt héten bemutatásra került felújított kerékpárszállító kocsijairól szól, és mintha ketten írták volna. Az egyik szerző pozitívan állt a munkánkhoz, örült, hogy idén már kényelmesen, biztonságosan, együtt utazhat a bicikijével (ő adta a link címét), a másik szerző inkább fanyalogni akart (ő írta át a bejegyzés címét ilyen bulvárosra).

A kommentelők is ilyen megosztottak voltak, de talán többen álltak pozitívan az újszerű kocsijainkhoz. Ez tartja a lelket az emberben, hogy talán mégse hiába dolgozott.

Pörgessük kicsit vissza a történelmet! A 90-es évek közepéig a vonatokon gyakorlatilag nem lehetett kerékpárt szállítani. Kivételt képeztek ez alól azok a vonatok, melyeken a vasút poggyász és expresszáru szállítást vállalt. Ezek a vonatok az utolsó időszakban bőrönd jellel voltak megjelölve a menetrendben, és egy vonalon általában csak 1-2 ilyen vonat közlekedett. Napjainkban viszont szinte minden vonaton lehet kerékpárt szállítani, sőt, a vonatok is gyakrabban járnak, és a kerékpárjegy is relatíve olcsóbb lett.

A MÁV-START feladata elsősorban a személyszállítási közszolgáltatás, és ez így volt akkor is, amikor még a MÁV-on belüli részlegként működött. Mégis, évek óta komoly erőfeszítéseket tettünk a kerékpárszállítás meghonosításáért, elterjesztéséért. Először bevezettük, hogy minden vonaton szállítható 2-4 kerékpár, míg amelyik továbbít erre kijelölt kocsit, vagy kocsiszakaszt, azon akár ennek többszöröse is. Személykocsikat alakítottunk át kerékpárszállítókká (ezzel ugye az alaptevékenységünk rovására növeltük a kerékpárosok számára fenntartott helyek számát). Az új beszerzésű vonatainkon már eleve van ún. többcélú tér, mely kerékpárszállításra is alkalmas. Pedig kérhettünk volna oda ülőhelyeket is, hiszen az utasszállítás az alaptevékenységünk, amit a kedves adófizetők - a menetjegyeken felül - évi 150 milliárd forinttal dotálnak.

Ám a kerékpárosok mindig is fontosak voltak, tulajdonképpen azért, mert minden kerékpárhoz tartozik egy utas is, aki lehet, hogy nem lenne jelen, mint utas, ha nem lehetne vele a kerékpárja is. Hogy ösztönözzük a kerékpárral együtt utazást, kedvezmények is biztosítottak a kerékpárosoknak, a kiemelt turisztikai helyekre. Sőt, egyes kerékpárok ingyenesen is szállíthatóak.

Napjainkra ott tartunk, hogy évente 300 ezer kerékpárt és kerékpárost szállítunk (vessük össze a 140 millió elszállított utassal).

Ezen aránytalanság ellenére is kiemelt erőforrásokat fordítottunk arra, hogy a kerékpárszállító kapacitást növeljük, igényesebbé tegyük. Fordíthattuk volna másra is azt a fejlesztési forrást, a 300 ezer kerékpáros helyett a 140 millió utasra. Fordítunk forrást a gyorsvonati kocsik fejlesztésére is, többek között a gyorsvonati pótjegy bevételekből. A kerékpárjegyek ára azonban nem emelkedik.

Ezek után elszomorít a kerékpáros blog (egyik szerzőjének) felháborodása, hogy majd bedugulnak a vonatok a kocsik kialakítása miatt. Az igazság épp az ellenkezője. Éppen akkor dugulnának be a vonatok, ha nem csináltunk volna semmit. Több kocsi lesz a nyáron a Balatonnál és a Tisza-tónál, és a legnagyobb forgalmú vonatokon külön személyzetet fogunk biztosítani a kerékpáros utasok fel-le szállását segítendő.

Bízunk benne, hogy majd a gyakorlat bebizonyítja, hogy a nagy kapacitású kerékpárszállító kocsik népszerűek lesznek, és nem lesz probléma a használatuk során. Ha így lesz, jól esne a Kerékagy blogtól majd egy köszönet is a szezon végén, mert hibát keresni, azt mi is tudunk.

56 komment

Címkék: közlekedés kerékpár gyorsvonati pótjegy

A bejegyzés trackback címe:

https://realistavasutas.blog.hu/api/trackback/id/tr165307539

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Comandante en Jefe · http://local.blog.hu/ 2013.05.20. 12:20:46

Ez a kettősség szerintem elsősorban a blogszerzők "hogy kerülj be a ketrecbe"-taktikáit jellemzi...

Don Quixote de la Ferko 2013.05.20. 12:28:57

Így működik ez. Kap a vázdroid némi kedvezményt, neki már az egész vonat kell, kibaszni minden utast, mit képzelnek, hogy utazni akarnak.

sj0001 2013.05.20. 12:32:58

A hétvégén rendeltünk egy kerékpárszállító kocsit ( üresfutás kifizetve a rendelt állomásra), elfelejtették csatolni.

A 25 db kerékpárral a folyosón a kocsik végében foglatunk helyet a többi utas nem kicsi örömére.

A visszafelé járattal már nem volt gond, de a célállomáson üvöltöztek velünk hogy igyekezzünk a ki bepakolással.... 15 gyermek nem volt képes a kerékpárját bruttó 2 perc alatt kikapkodni a kocsiból. Itt kérek elnézést az alkalmazottaktól.

Az esemény a Kaposvár - Somogyszob, Csurgó- Kaposvár vonalon esett meg, pünkösd vasárnapján.

2013.05.20. 12:40:45

biciklinek is kell orbán pótjegye?

Rodolfo63 2013.05.20. 12:48:24

"Személykocsikat alakítottunk át kerékpárszállítókká (ezzel ugye az alaptevékenységünk rovására növeltük a kerékpárosok számára fenntartott helyek számát)."

Na itt van a totálisan hibás szemlélet - a MÁV alaptevékenységének a fogyasztók/ügyfelek igényeinek kiszolgálása kellene hogy legyen - ha az ügyfél bőrönddel akar utazni, akkor arra is alkalmasnak kell lenni, ha biciklivel, akkor arra is, ha kerekesszékkel, akkor arra is.

Amíg ezt a komcsi szemléletet, hogy "szolgáltatunk valamit, aztán a többinek örüljenek, hogy van" nem sikerül levetkőzni, nehéz lesz ténylegesen javulni.

Tiltsuk Bea 2013.05.20. 12:55:25

IC-n, nemzetközi vonaton még mindig nem lehet bringát szállítani. (Csak ahol pogyásszként fel lehet adni.)
Ilyen is csak Magyarországon van.
Jövök Bécsből a RailJet-en és csak Hegyeshalomig hozhatom a bicajom. (Egyébként én megtaláltam a megoldást: pillanat alatt lekapom a kerekeket a gyorszárral és egymás mellé zárom a vázzal. Ez benne van a max. poggyász méretben és semmi sem tiltja - igaz a kallerek még így is baszakodni szoktak.)
Nem lenne amúgy olyan nehéz az együttélés bringások és nem bringások között, a vonatokon sem, mint ahogy azt akár Hollandia is mutatja, ahol nincs sokkal több kerékpárszállító kocsi, illetve kerékpárszállító hely a személykocsikban, de még sincs ennyi konfliktus. Sajnos túl sok itt a balkánon az IQ bajnok troll, az utasok és a MÁV vezetők között ugyanúgy.

Lajos ghr 2013.05.20. 13:04:36

szánalom, hogy ez a hír hogy 2013ban lehet biciklit rakni két kocsira

Jim Raynor 2013.05.20. 13:05:13

1. az valóban megmosolyogtató - és egyben felettébb gyászos is - hogy a 21. században a máv egyfajta "kegyként" teszi lehetővé a kerékpárszállítást. ennyi erővel a poggyásztartókat is le lehetne szerelni, mert mire fel akar az utas bőröndöt is szállíttatni.

2. régen ugye az ember feltette a pakkoskocsiba a bringáját, ő maga meg ült a többi utassal együtt. egy probléma volt ezzel: menet közben elég nagy hatásfokkal lopódtak el a bringák (és nem, nem a többi utas....). ezért jutottunk el oda, hogy manapság már csak úgy mer az ember kerékpárt szállítani, hogy ott ül közvetlenül mellette. magyarul: a t. vasutasoknak nem kellett volna annyi bringát lopniuk, és most nem kellenének a hipermodern új kocsik a kerékpárszállításhoz.

HaCS 2013.05.20. 13:08:57

Nem tudom a poszt írója melyik országban él?

"Napjainkban viszont szinte minden vonaton lehet kerékpárt szállítani, sőt, a vonatok is gyakrabban járnak, és a kerékpárjegy is relatíve olcsóbb lett."

Ezt a mondatot vidéki lakosként Mo.-ra vonatkoztatva nem tudtam értékelni.

De ha már előkerült azt is megkérdezném így pünkösd alkalmával, hogy van pofája a MÁV-nak a Cegléd-Kisvárda viszonylatban "gyorsvonat"-i pótjegyet kérni egy olyan vonatra, amely a 240 km-es úton idézem:

"Apafa kivételével minden állomáson és megállóhelyen megáll."

Az út egyébként csekély 28 megállót tartalmaz.

vanek ur 2013.05.20. 13:14:48

@Rodolfo63: "Na itt van a totálisan hibás szemlélet - a MÁV alaptevékenységének a fogyasztók/ügyfelek igényeinek kiszolgálása kellene hogy legyen - ha az ügyfél bőrönddel akar utazni, akkor arra is alkalmasnak kell lenni, ha biciklivel, akkor arra is, ha kerekesszékkel, akkor arra is."

Ez az ügyfelek totálisan hibás elgondolása. Bármely cégre igaz, hogy pontosan annyit fog belefecölni az ügyfelek hátsójának kinyalásába, ami még megéri neki. Magyarul: ha többe kerül neki egy adott igény kielégítése, mint ami bevétel belőle származik, akkor hiába veri a nyálát az ügyfél, az az igény nem lesz kielégítve. Másrészt ha egy adott igény kielégítésére fordítandó összegből egy olyan, másik igényt lehet kielégíteni, ami több bevételt hoz, akkor az a másik igény lesz előbb kielégítve, bármennyire is fáj ez azoknak, akiknél az első igény merült fel.

Ezeket persze egyik cég sem reklámozza, kérdésedre egy kellemesen semmitmondó választ fogsz kapni (köszönjük észrevételét, az ötlete jó, lehetőségeink szerint megvalósítjuk). Legfeljebb csodálkozol, hogy 1-2 év alatt sem történik semmi.

Ez a bejegyzés viszont megmondja az őszintét: érzik a MÁV-nál, hogy kell csinálni valamit, mert nő az igény a kerékpárszállításra, de még nem egy nagyon fontos szegmens, ráadásul jogosan merül fel más utasokban, hogy az erre fordított pénznek lenne jobb helye is, amiből több utas számára lehetne pozitív hatású fejlesztéseket csinálni.

A MÁV-nál fokozottan igaz, hogy sz@rból nem lehet várat építeni: hosszú évek alatt több ezer milliárd forintnyi fejlesztést spóroltak ki a cégből - ezt nem lehet egyik napról a másikra ledolgozni úgy, hogy igazából a napi üzemeléshez szükséges források sem feltétlenül vannak biztosítva.

4csab 2013.05.20. 13:15:34

A kerèkpàros blogtòl függetlenül azon kéne elgondolkodni a döntéshozóknak, előkészítőknek, tervezőknek, hogy közlekedni annyit tesz, eljutni A-ból B-be, amiben a vasút csak az egyik láncszem, jó (és környezetbarát) esetben. Mert az autóra/ba is fel/be lehet dobni a bringát, de az más. Maradjunk a vasútnál. Egyrészt ki kell jutni az állomásra. Az állomáson (ha nem vagyok kibergyerek) még jegyet is kell venni (azt is biciklivel), aztán el kell jutni a peronig (hány lépcsőn át), fel kell szállni (tudni), ahol jön a kérdés, a csomagot ki rakja fel? (mert megnézem azokat a hölgyeket, gyerekeket pl, aki egyben "feldobja" az egész cuccost, aztán jól esne ezek után leülni egy kicsit, utazni kényelmesen (itt a hatalmas előny az autóhoz képest), majd a célállomásnál le (tudni) szállni (hány emberen keresztül, ki veszi le a csomagot, hogy jutok ki az állomásról). Az egész vasutas blokk csak egy szelete az utána az utcán vívott (élet-halál) harcnak. No ezután legyen hazai turizmus, egészséges életmód és kerékpáros turizmus pl. baráti társasággal, gyerekekkel, vagy netán nagyival....
Nem ártana komplexebb én gondolkodni, és úgy fejleszteni.

vanek ur 2013.05.20. 13:17:04

@Tiltsuk Bea: Tudtommal a RailJeten kerékpárt még Ausztriában sem lehet szállítani, az osztrák vasút 1-2 éve vakarja a fejét, hogyan "felejthették ki" a kerékpárszállító részt ebből a vonatból, és azt ígérik, kb. 2 év múlva lesz megoldás.

4csab 2013.05.20. 13:19:10

... ja és ha jól olvastam vhol, a 300ezer kerékpáros jegy nem kis erőfeszítésnek tűnik a drága utasok szempontjából sem, jelen körülmények között.

Rodolfo63 2013.05.20. 13:23:21

@vanek ur:

"Ez az ügyfelek totálisan hibás elgondolása. Bármely cégre igaz, hogy pontosan annyit fog belefecölni az ügyfelek hátsójának kinyalásába, ami még megéri neki."

biciklis jegy esetén is igaz, hogy az utasok 90% nem fizet teljes árat, vagy esetleg bliccel?

vanek ur 2013.05.20. 13:24:22

@Jim Raynor: @Jim Raynor: "menet közben elég nagy hatásfokkal lopódtak el a bringák (és nem, nem a többi utas....)"
De nem is biztos, hogy mind a vasutas volt. Egy biztos: mivel nem voltak folyamatos felügyelet alatt a bringák, a lehetőség adott volt, bárkinek...
Ez viszont a magyar rögvalóság: ha nincs lebetonozva, nem 10 tonna és nem izzásig forró, azt elviszik.

vanek ur 2013.05.20. 13:26:50

@HaCS: "hogy van pofája a MÁV-nak a Cegléd-Kisvárda viszonylatban "gyorsvonat"-i pótjegyet kérni egy olyan vonatra, amely a 240 km-es úton idézem:

"Apafa kivételével minden állomáson és megállóhelyen megáll."

Olvass utána szaksajtóban (pl. iho.hu): nem a MÁV, hanem az NFM és háttérintézményei találták ki ezt a gyorsvonati pótjegyet, és azt is ott találták ki, hogy melyik vonatra kell szedni és melyikre nem. Szakmailag totálisan elhibázott koncepció, a rossz politikai döntést pedig újabb rossz politikai döntésekkel próbálják meg eladhatóvá tenni.

vanek ur 2013.05.20. 13:31:10

@Rodolfo63: A 140 millió utasból 300 ezer utazik kerékpárral. Milyen arány is ez? 2 ezrelék? Bevételben mit jelent ez? kb. fél százalékot (tegyük fel, hogy a bringás utasok között kevesebb a kedvezményezett, plusz még bringajegyet is fizetnek).
Tehát: 1000 Ft bevételből 5 Ft származik ettől a célcsoporttól. Vajon a rendelkezésre álló - nem túl magas - fejlesztési keretből mennyit érdemes erre a csoportra fordítani? Függetlenül egyébként attól, hogy az 1 főre eső bevétel magasabb, mint az átlag.

Fejesrob 2013.05.20. 13:36:40

Az árréssel van a baj. Teljesen jól meg lehetne oldani ezt a kerékpárszállítást, valós költségekkel.

Egy kerékpár eleve egy utas helyét foglalja el, tehát dupla pénzbe kerül a jegy. Kedvezmény nem vonatkozik kerékpárra, tehát a kedvezményes jegy igénybe vevője is teljes árat fizet a kerékpárja után.

Ekkor nem lenne gond, hiszen sokan inkább lemondanának a vonatról, a többi fizető kerékpáros utas viszont kényelmesen elférne.

Itt is az a gond, hogy nem piaci az ár. Természetesen lehet olyan is, hogy pld. tavasztól - őszig a balatoni önkormányzatok, a Tiszatavi önkormányzatok, stb. szállnak be az utas jegyáraiba, pld. igazolod, hogy legalább 5 éjszaka Siófokon alszol, ingyen utazik a bringád oda-vissza.

4csab 2013.05.20. 13:38:22

MÁV-Startos Critical mass-t!

Rodolfo63 2013.05.20. 13:42:30

@vanek ur: ha ennyire ragaszkodsz a számok alapján történő döntéshozatalhoz, akkor mivel gyakorlatilag hosszú évek óta veszteséges a MÁV, szépen be kellene zárni az egészet

kizárólag a szolgáltatás minőségének maximalizálása lehet a cél, azaz az ügyfelek seggének totális kinyalása

4csab 2013.05.20. 13:50:09

Azt hiszem én is, hogy nem a kerékpárosok tehetnek a MÁV hatékonytalanságáról. Én teljes árat fizetek és nem bliccelek, de az autóm km díja alíg 20%kal több, mint a vonatjegy àr km díja. Nem ezen fogok meggazdagodni, hogy vonattal járok :) de érdekes, hogy a MÁV ebből sem tud megélni. A gysev megtud... Adjunk utat kis cégeknek, lehet hogy nekik menni fog!

4csab 2013.05.20. 13:51:37

Egyébként itt is lehetne némi rezsicsökkentés :-D

borisz 2013.05.20. 13:57:03

@vanek ur: ne haragudj, de évi minimum 150 milliárd forintot adunk (a megvásárolt jegyeink árán felül) ennek a színvonaltalan, szánalmas, büdös, mocskos, korrupt cégnek, hadd legyenek már elvárásaink!

borisz 2013.05.20. 13:58:04

ja, és a biciklis jegy majd' 800 ft, emellett ezek a kocsik kb két vonalon lesznek megtalálhatók, szóval nem akkora hősi cselekedet ez...

vanek ur 2013.05.20. 14:01:57

@Rodolfo63: "mivel gyakorlatilag hosszú évek óta veszteséges a MÁV"

Ha azt nézzük, hogy a költségek és a jegyeladásból származó bevételek hogy aránylanak egymáshoz, akkor igazad van.

Csakhogy.

A jegyárakat az állam határozza meg, mert a vasúti személyszállítás közszolgáltatás. Viszont ebből következően a közszolgáltatás megrendelőjének ki kell fizetnie az utasok által beszedett bevétel és az indokolt költségek közötti különbséget. A MÁV vesztesége az elmúlt kb. 20-30 évben abból adódik, hogy az állam - mint megrendelő - ennek a fizetési kötelezettségének nem tett eleget. Amikor pedig nagy kegyesen kifizetett néhány évnyi elmaradást, azt kommunikálta, hogy rendezte a MÁV veszteségét. NEM. Kifizette a saját adósságát! (Arról pedig ne is beszéljünk, hogy az állam még az általa előírt kedvezmények után kieső bevételt sem téríti meg teljes mértékben sem a MÁV-nak sem a Volánoknak.)
Ebből van a MÁV vesztesége és alulfinanszírozása. Az alulfinanszírozás miatt nem jut fejlesztésre, fejlesztés nélkül viszont egyre drágább az öregedő infrastruktúra és eszközök fenntartása. Ördögi kör...
És még valami: a közösségi közlekedés mint közszolgáltatás sehol a világon nem tartja el magát a jegyárbevételből. Az utasok hozzájárulása kb. 30-50% között van, a többit a szolgáltatás megrendelői teszik hozzá.

borisz 2013.05.20. 14:03:27

@4csab: én nagyon régóta hintem azt az igét, hogy szüntessük meg a mávot, úgy ahogy van, maradjon egy viszonylag ksi fős pályafenntartó üzemeltető állami cég, a vasúttársaságok meg legyenek magáncégek. ha megkapják ugyanazt a jegyártámogatást, amit (elvileg) a máv megkap a kedvezményes jegyek után, akár még jegyár-kedvezmények is maradhatnak (gyakorlatilag gondolom ez nem lehetséges). mindegy, sokkal szívesebben fizetném ugyanezt a horror árat ki bárkinek, aki szolgáltatást is nyújt, nem úgy viselkedik, mint ha kegyet gyakorolna.
tudom, hogy ez csak egy naiv állom, mert a máv valójában a mindenkori korrupt pártpolitikusok fejőstehene, de jobb lenne, ha nekünk is jó lenne, nem csak az elvileg a mi szolgálatunkban álló, általunk fizetett állami vízfejnek.

vanek ur 2013.05.20. 14:04:55

@borisz: Az elvárásainkhoz (karbantartott, normális sebességű pálya, karban és rendben tartott modern járművek, stb.) igazodó vasút nem 150 milliárd Ft állami pénzbe kerülne 1 évben, hanem ennek a 2-3 szorosába. Főleg úgy, hogy az elmúlt 20-30 évben kispórolt ezermilliárdokat is vissza kellene valahogy pótolni...

Fejesrob 2013.05.20. 14:05:00

@sj0001: Inkább dicsérd meg a MÁV-ot, hogy ennek ellenére 25 bringát el lehetett helyezni egy szerelvényen.

Talán fél éve hasonló külföldi, talán holland, vagy osztrák példát olvastam, na azok ott is maradtak.

Fejesrob 2013.05.20. 14:09:08

@borisz: Ezt nyilván úgy oldják meg, hogy egyrészt állami támogatás, másrészt az áruszállítás hasznából fedezik.

Csakhogy a MÁV Cargót Gyurcsány "szakértői" eladták az osztrákoknak bagóért és adtak vele 100 felújított áruszállító vagont roncsáron.

Szerencsétlen Orbánék próbálják, de nem tudják visszavásárolni, mert az osztrákok természetesen annyiért adnák, amennyit ér.

atomboy · http://szegedbicaj.blog.hu 2013.05.20. 14:12:46

Mint tapasztalt kerekparos es gyakori vasuti utas, en is fanyalogva irnek, ha Szeged-Budapest kozott lenne ez az uj kocsi. De a regi kocsikkal sem vagyok megelegedve. Teny, hogy 90-es evek ota sokat fejlodott, de azert lehetett volna mindjart az elso lepes egy kulturalt megoldas. A jelenlegi rendszerrel szamos problema van, es szomoruan latom, hogy a legujabb kocsikon is elofordul.

Egyreszt, nincs hova zarni a vazat, se a regin, se a masik blog kepein lathato jarmuveken. Ha lenne mod, inkabb IC kocsikon szeretnek utazni (szegedi vonalon hibrid van), annyira koszosak a sima masodosztalyu kocsik, a kerekparosoknak fentartott helyekrol nem is beszelve. Az uj kocsi (lehajtos) ulesei a kepek alapjan nem hiszem, hogy hosszu utra alkalmasak lennenek.

Masreszt, a kampo hiaba allithato, olyan vastag festekkel kentek be, hogy erolkodni kell, mire megfelelo pozba sikerul allitani.

Harmadresz, nagyon magas a kocsik beleposzintje, gyermekeknek, holgyeknek mindig segiteni kell, es igy is lassu a fel/le pakolas. Tudom, a kerekek miatt fizikai akadalyok vannak, de a kocsi kozepso resze lehetne alacsonypadlos, vagy jelenleginel kicsivel alacsonyabb.

Bocs, de ezt a kerekparszallitasi lehetosegeket ujra kene gondolni. Szamos bevalt megoldas van a nagyvilagban, miert nem olyanokat alkalmaztak?
Nehany pelda:
cityphile.com/photo/mbta-bike-coach-train-2/
3.bp.blogspot.com/_zOzbXS4oECA/TTuvYJgBeZI/AAAAAAAACpk/8X3Sm--5Ngk/s1600/bikes.jpg

4csab 2013.05.20. 14:20:42

A kis buta fejem csak azt nem érti, hogyha a nem sokkal több km díjért nagyságrendileg más minőségű szolgáltatást tudok nyújtani magamnak a saját autómmal, akkor ezt nagyságrendekkel nagyobb léptékben (sokkal hatékonyabban) hogyan nem lehet gazdaságosan működtetni...? Persze ha nem töltenék üzemanyagot az autóba, az se menne (ahogy a MAVnál nagy halom ember nem fizet a szolgáltatásért). Ezt lenne ideje vagy megszűntetni, vagy nagyon körültekintően visszavágni. Igenis mindenért fizetni kell, ebben az országban ez a fura, hogy mindenki ingyen akar mindent. És sajnos ebben az állam jár az élen...

Magyarnaba 2013.05.20. 14:43:46

@4csab:
Az úgy lehetséges, hogy messze nem fizettetik meg veled az autód által okozott környezeti károkat, az igénybe vett infrastruktúra fenntartási költségeit, a vasútnál meg igen. Ezért van pl a vasútnál minden megállásért, vasútállomásért, tolatásért és megtett méterért fizetendő pályahasználati díj, míg az autópályán oda-vissza csillió alkalomra szóló matrica.

NemNick 2013.05.20. 14:48:06

@vanek ur: Szia! Tetszik ahogy érvelsz, az "izzásig forró"-n meg konkrétan hangosan röhögtem, mert ezt még nem hallottam - de én is úgy vélem, rohadtul nincs igazad a MÁV-val és veszteségével kapcsolatban.

Közszolgáltatás, tömegközlekedés stb. mellett (vagy inkább) pont ugyanolyan pénzszivattyú, mint a BKV (volt?) - csak két nagyságrenddel nagyobb léptékben. Ezért nem nyúlnak hozzá (de még könnyedén mondhatnék vagy három-négy indokot a kádertemetőtől a munkavállalóinak számáig) csak a nagy sunnyogás megy körülötte.

Na, ez az, ami veszteségessé teszi: a MÁV-ról úgyis köztudott, hogy veszteséges - már az átkosban is az volt. Pont. Ez a világ rendje.
A mértékről vitatkozni meg ab ovo szélehossza, parttalan vita, mert kimutatást mindenki olyat készít, amilyet akar.

Így viszont kényelmes lehetőség remek sheftek bonyolítására. Aminek mindenki - már aki hozzáfér eme lehetőségekhez - nagyon örül.

2013.05.20. 14:50:17

@vanek ur: "A MÁV vesztesége az elmúlt kb. 20-30 évben abból adódik, hogy az állam - mint megrendelő - ennek a fizetési kötelezettségének nem tett eleget."
Ehhez azért tegyük hozzá, hogy ahogz hallom, a MÁV a beszerzéseit elég drágán követi el. Van egy barátom, aki elmesélte, hogy az informatikai eszközeiket Budapesten kell megvegyék egy konkrét helyen, ahol a piaci árnál jócskán többet fizetnek. Holott egy MÁV méretű cég esetében éppenhogy nagy kedvezményeket lehetne kérni a folyamatos nagy mennyiségű vásárlások miatt. Nincs okom feltételezni, hogy ez más holmiknál másképp működne. Valamint azt is elmesélte, hogy egy nyamvadt kis alkatrész cseréje azért tartott 2 napig, mert egyik nap elmentek a raktárba az alkatrészért(Miért is lenne a cserealkatrész a szerelők mellett tárolva, ugye?), másnap pedig elmentek beszerelni azt. Állami cég, és ezzel mindent el is mondtunk.
Kíváncsi lennék, hány "megélhetési" állás van a MÁV-nál, ahol a dolgozó igazából csak megbújik a cégnél, nem végez érdemi munkát. Tudom, mit beszélek, nálunk is sok ilyen van.

K2 2013.05.20. 15:10:09

MÁVot megszüntetni, magántársaság kell!

lobster thermidor 2013.05.20. 16:02:49

Vicces volt a 140 millió utas v.s. 300 ezer kerékpáros összehasonlítás, majd annak végkövetkeztetéskénti kifejtése, hogy a kerékpárszállító kocsik kialakítására költött pénz fordíthatták volna a sokkal nagyobb számú "gyalogos" utasokra.

Hát tisztelettel üzenem a kedves Realista Vasutasnak, hogy a MÁV először is félelmében összeszarná a bokáját, mert ha fordítva lenne, akkor sokkal jobban a zsebébe kellene nyúlnia, hogy tömegében alakíttassa át a kocsikat. Másrészt meg örömében, mert ha mindenki vinné magával a bringáját, akkora bevételhez jutna, hogy nem mínusszal kezdődő csillió milliárd állna a költségvetési főkönyvben a MÁV fejezet mellett, hanem ha el nem lopnák itt - ott, még jócskán adna is a be valamit a büdzsébe.
Amúgy a dolog történetesen úgy áll, hogy az emberek nagy többsége a lakókörnyezetéhez közel dolgozik, jár iskolába, vásárolni, ügyintézni, ezért nem minden esetben feltétlenül szükséges a kerékpárját vonatozás közben magával cipelnie.
Viszont a fizetőképes kereslet igényeit, aki erre vetemedik, -netán turistáskodni kíván a vasút igénybevételével-, illik kielégíteni!
Pláne akkor, amikor az adófizetők a (140 millió + 300 ezer + 300 ezer kerékpár) menetjegyvásárláson felül minden évben jelentős összegekkel dotálják a MÁV-ot, és hónapról hónapra összedobják azt a kis pénzt, amiből a vasúti dolgozók a fizetésüket kapják!

lobster thermidor 2013.05.20. 16:14:05

@Fejesrob:

Hogy úgyvan...!
Ezek a piszok Gyurcsányék mire nem gondolnak.

Természetesen ennek jegyében szüntetik be a külföldi kamionszerelvények országhatártól országhatárig, vasúti kocsikon történő szállítását.
Ja, meg a mostanában annyira fontos környezetvédelmi szempontok miatt, mert sokkal jobb, ha a több tízezer kamion nem vasúti kocsikon pihenve robog át egy éjszaka alatt Záhonytól Hegyeshalomig, hanem az autópályákon rendszeres dugókat és halálos baleseteket okozva, két napig araszolva okádja ki magából a rákkeltő dízelfüstöt.

Vagy inkább az lehet a baj, hogy a vasúton szállított kamionokat nem lehet lekaszálni a vérbe minden hülye adóval, meg autópálya díjjal?

hiénaf1 2013.05.20. 16:43:09

@4csab: Az autós költségvetésedbe nem számolod bele a gépjármű értékét és az úthálózat fenntartásának/építésének/fejlesztésének költségeit.

Természetesen ettől függetlenül egyetértünk abban, hogy a máv hatásfoka hagy kívánnivalót maga után.

hiénaf1 2013.05.20. 16:51:28

@4csab:
"Azt hiszem én is, hogy nem a kerékpárosok tehetnek a MÁV hatékonytalanságáról. Én teljes árat fizetek és nem bliccelek, de az autóm km díja alíg 20%kal több, mint a vonatjegy àr km díja. Nem ezen fogok meggazdagodni, hogy vonattal járok :) de érdekes, hogy a MÁV ebből sem tud megélni. A gysev megtud... Adjunk utat kis cégeknek, lehet hogy nekik menni fog!"

www.origo.hu/gazdasag/hirek/20090708-vasut-liberalizacio-kabotazs-mav-start-allami-tamogatas-vonat-szallitasi-piac.html

Elméletileg nyitott a piac. Egyébként a gyesev személyszállítási része is veszteséges, csak ott nagyobb jelentőségű a teher, ami sokat hoz a konyhára.

JT_Biopower 2013.05.20. 16:51:55

Amikor pár éve vitettem a bringát vonattal Ausztriában:
1. Nem gondoltam rá, hogy bármi is eltűnik róla, mire Bécsbe érünk.
2. Egy nyitott kocsi volt akasztó nélkül, ahol csak a kétkerekűeknek volt hely és egy folyosó az áthaladáshoz.
3. Amikor egy megállóban bringások akartak le-, vagy felszállni, akkor volt egy vasutas, aki segített. (Nem is volt alacsonypadlós)
4. Végállomáson aki tudott és akart, segített a másiknak a bringákat leszedegetni.
5. Szerintem egyik utas sem óbégatott amiatt, hogy pár percet várni kellett a körülményesebb fel-, leszállás miatt. (Valószínűleg egy kicsivel gyorsabban ment a pályán a szerelvény és nagyjából behozta a lemaradást)

Ma magyarországon:
1. A vonat eleje, ahol a népek szeretnek fel-, leszállni, ezért nem oda rakom. A máik vége viszont első osztályú! Mármint annak van kinevezve, ebédet nem szolgálnak fel.
2. Hiába első osztályú a vagon, az emberek nem biztos, hogy azok. Nem hagyom magára a járgányt.
3. Leülni persze nincs pofám, csak a bringa mellett a padlón.
4. A kalauz most megüti a bokáját: Nem problémázott azon, hogy nincs első osztályú jegyem.
5. A vonat késését nem a kerékpárral utazók okozzák.

Szerintem nem nagyon tévedek, de odaát az alacsonypadlós, légkondis, WC-s, - ami nálunk az új piros, - az nekik a bokorugró.
Igen, kb. duplájába fáj a jegy.

EuroCityn pár éve tudtam bringát vinni. A teljesen nyitott vagon egyik végében volt lehetőség pocokra mindenféle poggyászt rakni, a másikban pedig volt pár akasztó a bringáknak. Még jó, hogy nálunk volt/van az egyik végállomás.

Dömen 2013.05.20. 17:43:52

Először is: elégedett vagyok a MÁV kerékpárszállítási tevékenységével.

DE!!! Picit (?) csúsztat a posztoló, amikor szembehelyezi az évi 300.000 bringát a 42 millió utassal. Nem összevethető a kettő. Csak egy példa: a 42 millió utas nagy része nyilván a naponta munkába ingázókból kerül ki, kb. 20-30 km átlagtávolsággal. Ehhez a távolsághoz a bringások nem használják a vonatot, hanem bringával mennek munkába. A másik csúsztatás: nem ez az alapfeladatuk, de ennek ellenére fejlesztik ezt a területet is... mintegy önzetlenül... ja, persze. Hogy a 20-25 évvel ezelőtti helyzethez képest a mostani kánaán? Ehhez csak azt tudom mondani, hogy a szar az nem viszonyítási alap.

Rodolfo63 2013.05.20. 17:56:12

@Fejesrob: az a bagó emlékeim szerint párszáz milliárd volt - mondjuk ha nem a költségvetés feneketlen mélyébe öntötték volna, hanem a vasút feljavítására, még talán értelme is lett volna

Rodolfo63 2013.05.20. 17:58:13

@Magyarnaba:

"Az úgy lehetséges, hogy messze nem fizettetik meg veled az autód által okozott környezeti károkat, az igénybe vett infrastruktúra fenntartási költségeit, a vasútnál meg igen. Ezért van pl a vasútnál minden megállásért, vasútállomásért, tolatásért és megtett méterért fizetendő pályahasználati díj, míg az autópályán oda-vissza csillió alkalomra szóló matrica. "

meg a benzin árának nagy részét kitevő adó is elvileg ezért van, illetve az infrastruktúra révén létrejövő, vagy nagyobbá váló beruházások is hasznot hoznak

shushu2 2013.05.20. 18:01:43

Ez a bejegyzést, mintha ketten írták volna!
Egyrészt "kerékpárosok mindig is fontosak voltak, tulajdonképpen azért, mert minden kerékpárhoz tartozik egy utas is"

Másrészt ". Fordíthattuk volna másra is azt a fejlesztési forrást, a 300 ezer kerékpáros helyett a 140 millió utasra."
Most akkor a kerékpáros nem utas ?

shushu2 2013.05.20. 18:03:35

" és a kerékpárjegy is relatíve olcsóbb lett."
igen 30km retúrba 500 forint, míg mondjuk spanyoloknál franciáknál ingyen van, olaszoknál meg napijegy, de gondolom az alapból drága mávhoz viszonyítva relatíve olcsó a bringajegy....

shushu2 2013.05.20. 18:04:53

Meg mondjuk a máv eladásából befolyt összeget is lehetett volna az utasokra fordítani és nem a vasutasoknak karácsonyi pénznek odaadni, amikor az én viszonylatomban nem emlékszem mikor érkezett pontosan a vonat ...

Badenfahrt 2013.05.20. 18:11:28

Örülök, hogy a poszt írója meg van elégedve a saját maga által végzett munkával. Mondjuk ennek megítélését rábízhatná az utazóközönségre is. De a legjobban az alábbi mondata tetszett: "Fordítunk forrást a gyorsvonati kocsik fejlesztésére is, többek között a gyorsvonati pótjegy bevételekből." Basszus, nem előbb fejleszteni kellene, és a megemelt szintű szolgáltatásért plusz pénzt kérni? Ez tisztára olyan, mint annakidején volt a téglajegy az új Nemzeti Színházért. Fizess előre, hogy egyszer (talán) majd jobb legyen. Aztán ha mégsem, akkor így jártál.

vanek ur 2013.05.20. 19:11:21

@Fejesrob: "Ezt nyilván úgy oldják meg, hogy egyrészt állami támogatás, másrészt az áruszállítás hasznából fedezik."

EU-ban már egy ideje nem. Tiltva van a keresztfinanszírozás, a közszolgáltatás költségigénye nem csökkenthető más üzemágból származó nyereséggel.

"Csakhogy a MÁV Cargót Gyurcsány "szakértői" eladták az osztrákoknak bagóért"
Nem is értem, az osztrákok most miért is szívják a fogukat emiatt a vásár miatt. Már akkor is túl volt árazva a MÁV Cargo, amikor az osztrákok megvették, pedig akkor még dübörgött a piac.

min 2013.05.20. 19:12:53

A személyszállítás veszteséges lenne? A westbahn másképpen gondolja.
Mellesleg 2007-ben már létezettt egy eu-s tanulmány különböző dolgok szállíthatóságának bevezetéséről a gyorsvasútakon. Mivel ezek általában szezonális eszközök ezért multifunkciós kocsikban gondolkoznak a józanabb országoban ahol gyorsan azaktuális igényeknek megfelelően lehet átalakítani a adott kocsikat kerékpár netán sícuccok vagy nagyobb bőröndök szállítására úgy, hogy az utas ugyanolyan kényelemben utazzon mint eddig.
A MÁV-os szamárpad a szánalom és nevetség határát súrolja, főleg, hogy ugyanannyiba kerül a jegy azokra a ülőkélre mint egy rendes ülőhelyre.
Mellesleg fenntartják az elő osztályú kocsikat is ahol elvileg nagyobb hely áll rendelkezésre de jóval kevesebben használják, ergo valahol veszteséges de szükséges fenntartani, hogy minden fizetőképes rétegnek tudjanak szolgáltatást nyújtani.

vanek ur 2013.05.20. 19:17:32

@NemNick: A második bekezdésedben maximálisan igazad van.

A harmadik bekezdés viszont csak részben igaz. Azt kellene megérteni, hogy a vasúti személyszállítás nem azért veszteséges, mert a jegyárakból csak a költségek fele-harmada folyik be. Mint ahogy Németországban vagy Ausztriában vagy Hollandiában is. Miért nem veszteségesek az ottani vasúttársaságok? Mert a közszolgáltatás megrendelője kifizeti a különbséget. (Azt természetesen szabályozza, hogy milyen költségeket vesz figyelembe.)

vanek ur 2013.05.20. 19:22:57

@kermi: A közbeszerzés Magyarországon még sosem működött rendeltetésszerűen. 2-3 éve volt egy cikk, hogy központi állami beszerzéssel nagy tételben drágábban szerezték be az A/4-es papírt, mint amennyiért a Tescoban kiskereskedelmi árréssel növelten árulták...
Biztos, hogy egy korrupcióval sokkal kevésbé terhelt, és akár az ár/érték arány szempontjait is jobban érvényesíteni tudó beszerzési eljárásrenddel súlyos milliárdokat lehetne megspórolni.

Ciccanat 2013.05.20. 19:37:43

Én naponta ingázok Göd-Bp viszonylatban és asszem el vagyunk kényeztetve errefelé szállítóvagonokban, vagy szállításra alkalmatossá tehető, kissé leharcolt zugocskában...de a közlekedés szinte 90%-ban megfelelő a kerékpárosoknak.
Én összecsukhatós bicóval járok, így különösen jó a helyzetem:)
De elégedetlen is vagyok azért: a csoda-Desiro-k elég faramuci módon teljesítették a nyilván kötelező elvárást, mert bár kijelöltek helyet, de a lehajtható ülések elé tenni egymás hegyén-hátán a kerókat...háááát:( A leülni szándékozók peddig joggal morognak...

vanek ur 2013.05.20. 19:40:25

@min: "A személyszállítás veszteséges lenne? A westbahn másképpen gondolja."

Ja, Bécs és Salzburg között, "teljesen véletlenül" a legnagyobb forgalmú vonalon. Más vonalakra miért nem jelentkezett be a Westbahn? Mondjuk a Wels - Grünau vonalra?

Ha - akár busznál, akár vonatnál - csak a nyereséges vonalakon lenne szolgáltatás, sok településen semmilyen közösségi közlekedés sem lenne.

min 2013.05.20. 20:20:40

@vanek ur: Nézd meg a csatolt szolgáltatásikat és, hogy mitől nyereséges. Nálunk ha csak a fővonalakon a töredékét kapnánk annak a minőségnek akkor máőr örülnénk és a mellékvonalakra is jutna de ha az ÖBB-nézzük ott is érdekes módon valahogy szémolnak a utasforgalommal. Nemhiába építenek a focistadionok helyett egy teljesen új állomást Bécsben és az ingatlanokat sem mutyizzák el hanem monduk egy szinvonalas pályaudvart és kapcsolódó szolgáltatásokat helyet adó komplexumot alakítanak ki.Kár védeni a MÁV-ot. Mutyihalmaz, dilettáns vezetők, nulla szolgáltatás, kosz mocsok kupleráj az állomásokon ja és korrupció minden mennyiségben.

vanek ur 2013.05.20. 22:18:04

@min: Megmondom: a nyereség fő oka, hogy csak Bécs és Salzburg között szolgáltat, máshol - például Wels és Grünau között - nem. A csatolt szolgáltatások azért kellenek, hogy utasokat szerezzenek, hiszen az ÖBB is üzemeltet vonatokat ezen a viszonylaton.
"de ha az ÖBB-nézzük ott is érdekes módon valahogy szémolnak a utasforgalommal. Nemhiába építenek a focistadionok helyett egy teljesen új állomást Bécsben és az ingatlanokat sem mutyizzák el hanem monduk egy szinvonalas pályaudvart és kapcsolódó szolgáltatásokat helyet adó komplexumot alakítanak ki"
Ki is az ÖBB tulajdonosa? Megmondom: az osztrák állam. Az osztrák államnak pedig fontos a vasúti közlekedés (környezettudatosság és hasonlók), ezért gondos tulajdonosként áldoz rá és fejleszti.

"Kár védeni a MÁV-ot. Mutyihalmaz, dilettáns vezetők, nulla szolgáltatás, kosz mocsok kupleráj az állomásokon ja és korrupció minden mennyiségben."
Ki is a MÁV tulajdonosa? Megmondom: a magyar állam. Amennyire tudom, a vezetőket az állam nevezi ki, a szolgáltatást az állam ellenőrzi, és a magyar állam igen rossz tulajdonos, mert hagyta leromlani az állapotokat többek között azzal, hogy folyamatosan alulfinanszírozta a céget.
És akkor most tessék felfedezni a sokezer különbséget a képben.

4csab 2013.05.20. 22:45:13

Én legjobban azt szeretem a vonatozásban (akár bringával, akár anélkül), hogy nézem a tájat, ami folyton változik, nem lehet megunni. Mostanában azonban már nagyon közel állok hozzá, hogy egy flakon Clinnel szállják fel a vonatra, mert kilátni az ablakon már lehetetlen. Én, az utas, ráérek megpucolni az ablakot és letörölni a padot, karfát, stb. Csak attól félek, hogy fel fognak jelenteni rongálásért... Rongálom a koszt :)
süti beállítások módosítása